Hasonnevei
A legtöbb országban nemesítőjéről elnevezve ismerik Müller Thurgau néven. Az EU-ba lépés után néhány átmeneti év elteltével nálunk is ez a név használható. Ismertebb nevei még: Rizvanac, Müller Thurgau blanc, Müller Thurgau bijeli.
Elterjedtsége: Németországban, Svájcban, Ausztriában és Szlovákiában elterjedt fajta. Nálunk a két világháború között kezdték el felkarolni. Nagyarányú telepítése az 1960-as, 1970-es évtizedekre tehető. A fehérborszőlő-fajták közül a vezető néhány fajta között szerepel (harmadik). Számos kedvező tulajdonsága miatt a házi kertek és kistermelők ideális fajtájává vált.
Származása
Müller Thurgau állította elő (1891), leírása szerint a Rajnai rizling és a Zöld szilváni keresztezésével Geisenheimben (Németország), majd Svájcba költözve tette nagy fajtává. A XIX. században nemesített fajta száz év alatt óriási karriert futott be. A modern genetikai azonosító módszerekkel többféle egymástól eltérő szülői közreműködést feltételeznek és bizonyítanak a kutatók. A Rajnai rizling mint egyik szülő biztosra vehető, de az apa szerepében felvetődött a Chasselas és más fajta neve is.
Elterjedése
A szőlőtermesztés lehetőségének északi határa térségére korlátozódik, itt képes teljesítőképességének maximumát nyújtani, délen lelágyul.
Tőkéje
Erős növekedésű, nem túl sűrű vesszőzettel.
Vesszői
Közepes vastagságúak, világosbarna színűek, sötétebb barna csíkozással, a nóduszok mélyebb színűek. Rügyei nagyméretűek, szélesek, gyapjasak.
Vitorlája
Sárgászöld színű, a széle pirossal futtatott, pókhálósán gyapjas.
Levele
Közepes méretű, esetenként az idős levelek nagyok, ötszögletűek, mélyen tagoltak, 5 karéjúak. Vállöble zárt vagy záródó. Felső oldalöblei is zártak vagy záródóak, mélyek, háromszög alakúak, az alsók sekélyebbek, nyíltak. A levéllemez szövete vékony, puha, világoszöld színű, hullámos, kissé a fonák felé hajló. A felülete erősen hólyagos már-már ráncos, fonáka változatosan szőrözött (idősebbek serteszőrösek, egyébként gyapjasak), de csupaszok is lehetnek. A levél széle fűrészes-csipkés. A levél erek teljesen zöldek, a hajtás szártagja a levélnyél, valamint a kacs barnás-zöld színű.
Fürtje
Közepes méretű (fürt átlagtömege 140 g körüli), kissé vállas, hengeres, közepesen tömött, a fürtnyél erősen fásodó.
Bogyói
Közép-nagyok, megnyúltak, sárgásfehér színűek, lédúsak, vékony héjúak.
Termesztési értéke
Rövid tenyészidejű fajta, korán fakad és korán szeptember első felében érik.
Erős növekedésű, de kevés számú hajtást nevel, ezért nincs sűrű lombja.
Nagy termőképességű fajta, sok fürtöt nevel, a minőségi fajták között a legbőtermőbb. Nem fagyveszélyes zónákban sok év átlagában 15 t/ha termésmennyiségre képes.
A termés cukortartalma könnyen eléri a 18 magyar mustfokot. A must savtartalma alacsony, 6-7 g/l körüli. Mindebből az következik, hogy érésénél elsősorban a savtartalmat, annak csökkenését kell figyelni. Általában azért nem szüretelik magas, akár 20 mustfok feletti érettségben, mert savtartalma erősen lecsökken. 17 mustfok körüli állapotban még elfogadható savtartalmú. A bogyók íze jellegzetesen fűszeres.
Viszonylagos fagytűrő képessége alacsony fokú, ezért elsősorban a hegy- és dombvidéki borvidékek fajtája. Szembetűnő a rothadásra való fogékonysága is, az egyik legjobban rothadó szőlőfajta. Utóbbi kedvezőtlen tulajdonsága miatt nagy felületet nem célszerű egy gazdálkodó egységben telepíteni belőle.
Rövid metszéssel is kielégítően bőven terem, ritkás lombja kedvező, mind a zöldmunka, mind pedig a szüret szempontjából.
Bora
Fajtajelleges, kissé lágy, reduktív technológiával üde, kellemes, akár primőr bor is készíthető belőle.
Telepíthetősége
A legtöbb borvidéken (kivéve Somlói, Soproni, Egri, Tokaj-Hegyaljai és néhány körzet) ajánlott vagy engedélyezett fajtaként telepíthető.
Telepíthető klónjai
D. 100-as és a K.3-as klónja, illetve megkülönböztető jelzéssel forgalmazható a C.650-es klónja.
